Micro Panorama Thumbnail for Social Sharing Sites

Best of 2006

(January 1st - December 31st, 2006)

Lennart Mollerstrom

Järntorget

Vendel Miskei

Bátaszéki Templom

Bátaszék, Hungary

2006

Loading panorama viewer ...
Configuring ...

© 2006 Vendel Miskei, All Rights Reserved.

Help
Caption
A középkori monostortemplom helyén álló, többször átépített épület a 19. század közepére olyan rossz állapotba került, hogy 1842-ben már új templom építésének tervét vetették fel a bátaszékiek az itt tartózkodó püspöknek. Az 1870-es évek elején a Bátaszékre látogató Trefort Ágoston kultuszminiszter is támogatta az új templom építésére létrehozott alapot, ám az építkezés tényleges előkészítése csak az 1890-es évek közepén kezdődhetett meg. A terveket Hofhauser Antal budapesti műépítész készítette, majd a kivitelezés a templomtéren álló régi apátsági épületek lebontása után 1899. július 4-én kezdődött meg. Az alapárkokat szegedi kubikusok ásták, (a fontosabb helyeken 8-10 m mély az épület alapja) majd a falakat még ebben az évben ember magasságúra húzták fel, 1900-ban pedig tető alá került a templom. 1901. július 1-jére kész lett volna minden munkálat, ám statikai hibák miatt 1901 tavaszán a süttői kőből készült oszlopok repedezni kezdtek, s a templom összeomlásától lehetett tartani.

Lebontani ugyan nem kellett, de az oszlopokat kicserélték és újraboltozták a hatalmas teret, mely munkálatokkal 1902 májusára készültek el. Az ünnepélyes alapkőletétel 1901. július 21-én, a templom felszentelése 1903. október 4-én volt.

A templom neogótikus stílusban épült három hajóval, keresztházzal, tágas szentéllyel, északi oldalán kápolnával, a délin sekrestyével. Külső hosszúsága 62,28 m, szélessége 21,9 m. A kereszthajó hossza 31,9 m, a szentélyé 14,5 m. A főhajó magassága 15,8 m, a mellékhajóké 7,6 m. A torony 82,45 m magas, s 50 m magasságban, ahol a sisak kezdődik 32 mázsás kövek vannak elhelyezve. Építéséhez 2,5 millió közönséges és félmillió darab Eszterházi-féle falburkoló téglát használtak fel.

A templom stílszerű festését Blaskovits Bátori Mihály szabadkai festőművész műhelye végezte. A gazdag díszítésből a hiányzó bordák színgazdag plasztikai érzékeltetése érdemel figyelmet és a templom hat képsorozata, melyeket Krikler József festőművész készített. A szentélyben lévők: Krisztus levétele a keresztről, Asszonyok a feltámadt Krisztus sírjánál. A déli keresztház képei: Angyali üdvözlet, Jézus születése. Az északi keresztház képei: Jézus Péterrel a tengeren, Jézus a gyermekek barátja.

Blaskovits képei közül kiemelkedik a főhajó ablakai alatt elhelyezkedő apostol mellképsorozat, valamint a főbejárat timpanonjának az Atyaistent ábrázoló freskóképe. Az oszlopfőket kerubok festett képei díszítik.

A szépen faragott padok, székek, gyóntatószékek, térdeplők German Ferenc pécsi műasztalos műhelyéből kerültek ki, s darabonként is az asztalosipar remekei.

Az oltárok, a szószék és az orgona homlokzata Leivisch Róbert szombathelyi oltárépítő műhelyében készültek. Az egyes tárgyak tömör tölgyfából vannak, cirbolya faragással és dús aranyozással díszítve. A főoltáron Szűz Mária relief szobra, két oldalán Szent István és Szent László szobrai állnak. A főoltár érdekessége még a rajta látható négy domborművű faragás. Az oltármenza előlapján Jézus születése és feltámadása látható, a tabernákulum két oldalán Vajk megkeresztelkedése és Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának. A főoltár fiatornyaiban az angyalok kilenc karát szimbolizáló angyalszobrok kaptak helyet.

A keresztházban egyik oldalon Páduai Szent Antal oltára áll, Szent Margit és Szent Erzsébet életnagyságú szobrával, a másik oldalon Szent József oltára, melyet Szent Imre és Gonzága Szent Alajos szobra díszít. Ezt az oltár is két dombormű ékesíti, az egyik az utolsó vacsorát, a másik a csodálatos kenyérszaporítást ábrázolja. A szószéken a négy evangélista szobra áll, csúcsán angyal.

A templom értékes üvegablakai Walter Gida üvegfestészetében készültek. A nyugati nagy rozetta az angyali karokat, közepén az orgonán játszó Cecíliát, a szentély ablakai Szent Flóriánt, Bálintot, Fábiánt és Sebestyént ábrázolják. A középső három üvegablak csúcsán a szentháromság személyeinek képeit helyezték el. Az északi keresztház ablakain Szent Mór, Borromei Szent Károly és Szent Rókus, a déli oldalon Nepomuki Szent János, Szent Orbán és Xavéri Szent Ferenc látható. Xavéri Szent Ferenc alakján a templomot építő Holndonner Ferenc prépost-plébános arcvonásai ismerhetők fel.

Külön figyelmet érdemel a templom orgonája, melyet a pécsi Angster cég készített. 2200 síp alkotja, melyek közül a legnagyobbak 10 m magasak, míg a legkisebbek fél hüvelyk nagyságúak, összsúlya 100 mázsa. Homlokzatát Hofhauser tervei alapján Levisch Róbert készítette Szombathelyen. Csúcsát egy harsonát fújó angyal szobra díszíti.

A kórust tartó déli pillérfőn Szent Júdás Tádé apostol festett képe érdemel említést, melyet Czencz János festőművész készített. A templom teljes felújítása 1991-ben fejeződött be.

A templom előcsarnokában régi korokból megmaradt kövek láthatók. Ezek közül kiemeljük azt a török korból származó rituális mosdómedencét, mely hosszú ideig szenteltvíz tartóként funkcionált a Mária kápolnában.


http://www.miskei.hu

Miskei Vendel
HUNGARY
7140 Bátaszék
Vendel utca 19.
Equipment
Nikon Coolpix 8800 + FC E9 Fisheye, Fuji Finepix 9500

PLEASE RESPECT THE ARTIST’S WORK. All images are copyright by the individual photographers, unless stated otherwise. Use in any way other than viewing on this web site is prohibited unless permission is obtained from the individual photographer. If you're interested in using a panorama, be it for non-profit or commercial purposes, please contact the individual photographer. The WWP can neither negotiate for, nor speak on behalf of its participants. The overall site is copyright by the World Wide Panorama Foundation, a California Public Benefit Corporation. Webdesign © by Martin Geier www.geiervisuell.com